A Termál-Egészségipari Klaszter Egyesület tagjai körében, a Klaszter megalakuláskor a „termálvíz hasznosítása” elsősorban gyógyászati, illetve turisztikai céllal történt, a geotermikus energiahasznosítás az elmúlt pár évben került előtérbe. Olyan megkeresések történtek, melyek a tagjainknak számos lehetőséget teremtettek a termálvíz, mint megújuló energia hasznosításával, felhasználásával kapcsolatosan. Továbbá a klaszter tagjaként a Debreceni Egyetem és néhány környezetvédelemmel foglalkozó klasztertag is azzal a javaslattal élt a klaszter irányába, hogy közös együttműködések keretében dolgozzunk ki termálvíz-hasznosítással és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos projekteket. Ezen projektek kidolgozása és a megvalósításának előkészítése folyamatban van.

A geotermális energia, a termálvíz és a földhő, egy megbízható energiaforrás melyet a meleg víz, az áramellátás és a fűtési rendszerek biztosítására tudunk felhasználni. 

Fürdőink, és az azokkal kapcsolatos létesítmények a termálvizet jelenleg elsősorban gyógyászati és üdülési célra használják, azonban ezek – akár kombinált, ún. kaszkád rendszerű használatban – alkalmasak energetikai és/vagy mezőgazdasági célú felhasználásra is. 

A geotermikus energia nem alternatív, hanem additív energiaforrás, ami azt jelenti, hogy a többi, döntően fosszilis energiahordozó hasznosításával együtt, illetve azokat kiegészítve hasznosítható. Egyike a legolcsóbb, leggazdaságosabban kitermelhető megújuló energiaforrásoknak. Azaz a régió adottságai a geotermikus energia tekintetében kiválóak, aminek az oka, hogy a Kárpát-medencében az üledékes kőzetek dominálnak, illetve a földkéreg hazánkban az átlagosnál vékonyabb.

Az Észak-Alföldi Régió termálkútjai, jelentős mennyiségű gázt, jellemzően metánt (CH4) tartalmaznak, amely egy további energiafelhasználást tesz lehetővé. Üvegházhatású gáz lévén a környezetbe kerülését el kell kerülni, melynek praktikus módja, hogy gázmotorban villamos áram termelésére hasznosítjuk (elégetjük). Ez a folyamat ugyancsak üvegházhatású füstgázok (elsősorban CO2, NOx, CO, stb.) keletkezésével jár, melyeket azonban kiválóan lehet tovább hasznosítani.

A fentebb leírtak alapján a termálvíznek, mint megújuló energia forrásának, számtalan felhasználási területe van, és további számtalan olyan kiaknázatlan terület lehet, amelyet a Klaszterünk, tagjain keresztül, illetve külső együttműködő partnerekkel, hazai és nemzetközi együttműködésekben dolgozhat ki, majd valósíthat meg.

A célunk, hogy a fentebb leírt területeken minél több javaslatot, lehetőséget, megoldást, valami újat terjesszünk tagjaink elé, azok gazdaságos vagy esetlegesen nyereséges működésének segítésében, új környezettudatos szemlélet kialakításában, az energiaközpontú gondolkodás mellett. Mindezeket a Földünk megóvása érdekében, a környezetvédelmi direktívák, normatívák, szabályok és jogszabályok figyelembe vételével kívánjuk meglépni, önállóan és együttműködések keretében egyaránt.